A fonás
Az
ostorszíjnak van: feje, dereka vagy más néven hasa, és eleje. Ehhez csatlakozik a csapó szíj, legvégül pedig a sugár, vagy sudár. A karikást fonták 6, 8, 12, ritkán 16, 18, sot 24 és 32 ágból is. Az utóbbiak csak nagyon vékonyra vágott hasiból készülhettek. Aszerint, hogy az ostort hány szálbol fonják, ugyanannyi ágúnak nevezik. A leggyakoribb a 8 ágú fonás, de annál szebb a karikás minél több ágból fonják. Páratlan ágból is lehetséges ostort fonni, de azt csak szükségböl szokták. A fonást úgy kell készíteni, hogy olyan legyen az alakja, mint a kígyóé. Legtestesebb a hasa és a két vége felé elvékonyodó. Ha nem kígyó alakú, akkor a pásztor magát csapja meg vele. Ezt az alakot föleg a béléstöl kapja meg, mely az ostor belsejében általában kötélböl van. A fonás vastagabb részébe kenderkócot, vagy selyem hulladékot tettek még és ezt fonták körbe a hasival. A szárnyaló népi képzelet sokszor a szeretöje keszkenöjének selyemrojtját fonatja a csikóssal ostorába.
A borfonat mintázata többféle lehet ún. kígyóháti, zabszem-, kukoricaszem-, vagy búzaszem-, kocka- és rozmaringfonás.


Különbözö ostorfonatok, és egy fajta karikás kötés

A karikáson egy, vagy többféle fonás található. Eszerint kell a szálak hasogatását is elvégezni. Ha több féle fonást szeretnének az ostoron, akkor arra is figyelni kell a szálak kiszabásánál, hogy késöbb ketté tudják öket hasítani, így váltani pl. a négyes fonásról nyolcasra. Ez nem könnyü munka, mert a hasi általában elég kis darab, és ezért körkörösen kell kiszabni belöle a szálakat. Az elkészítendö fonásnak kb. az egy negyedével hosszabb szíjakat kell levágni, mert a többi hosszúságot a fonás felveszi. Az ostor alakjának elöállításához hozzájárul a fonáshoz használt szíjágak vastagsága is, ezért a szálak két végét elkeskenyítik. Egyes vidékeken a pásztorok úgy szabják a szálakat, hogy a felsö végük összefüggö maradjon, máshol külön szálakból fonnak.
A fonást rendes körülmények között felülröl kezdik az ostor derekán. Elövesznek egy ujjnyi vastagságú használt kötelet. Ennek egyik végét kibontják, és a pásztorbot végére kötözik. A botot leszúrják a földbe és a kötél másik végét pedig a derekukra kötik. A kötél bot felöli végére a szíjakat is felerösítik, majd kettéosztják a szálakat, és elkezdik fonni.
Ha több féle fonást csinálnak, akkor négyes fonással kezdik, és ahol vastagodik az ostor, nyolcassal, majd a nyolc ág mindegyikének újbóli kettéhasításával tizenhatos fonással folytatják.
A fonást kb.15 cm elkészülte után kezdik el vastagítani. 50-60 cm-en keresztül vastagítják, "nevelik" egyenletesen, majd elkezdik vékonyítani, "fogyasztani". A vastagabb derék után még 50-60 cm vékonyabb fonás következik. Mikor idáig érnek, a kötél további részét levágják, és innen a "tocsapót" fonják bele a fonásba. Ha nincs az ostor teljes hosszúságának megfelelö ép szál, a hiányzó szálakat toldani kell. Ezt észrevétlenül meg lehet tenni fonás közben úgy, hogy a "toldást" a hegyénél az éppen fonott szál alá csíptetik, pár centiméteren a béléssel együtt hagyják, azután a fogyó szálat beviszik a bélésbe és az új szál kerül a helyére.
A fonás menete a következö:

Négyes fonás: A bal kézben levö szálak közül az 1-est a 2-sel jelzett szálak fölött áthúzzuk jobbra, ahol a 2-es és 1-es között alávesszük és a balkézbe visszavisszük. Ezáltal a baloldalon most már a 2-es szál maradt hátul, tehát az lesz az 1-es szál, a visszahozott szál. pedig a 2-es. Most ugyan ezeket megcsináljuk a jobb oldallal is. Aztán ismét bal, jobb, bal, jobb stb.

Nyolcas fonás: A módszer ugyan az, mint a négyes fonásnál, csakhogy itt a bal 1-est a bal 2-es, 3-as, 4-es és a jobb 4-es, 3-as fölött, a jobboldali 3-as és 2-es között (tehát felezve) visszük alá és vesszük vissza a bal kézbe negyedik szálnak. Aztán a jobboldalt hasonlóképpen, és így tovább. Tizenhatos fonás: Éppen olyan, mint a nyolcas fonás. Itt is a baloldalról fent áthúzott szállal jelezzük a jobb oldalt, és úgy visszük alul balra vissza. A fonás után az ostor alakja négyszögletes,. ezért vízbe teszik, és sima deszkán a kezükkel, vagy deszkákkal kerekre hempergetik. Így nem csak elnyeri hengeres formáját, de a kilógó kender és selyemszálak is behúzódnak.
Az ostorszíjnak tulajdonképpen csak a 2/3 része az igazi fonás, 1/3 része az állat háti böréböl hasított és a vége felé folyton keskenyedö szíjszelet, az úgynevezett tö-, vagy tücsapó, vagy csapó. Ez lehet egy szál bör is, de gyakrabban két-három szíj van egymáshoz fogva ciromhasi segítségével a fonás végén, majd ez is folyamatosan elvékonyodik, míg egy szál lesz belöle.
A csapó végére kerül a sudár, vagy sugár. A sugár tájegységektöl  függöen  készült lószörböl, ritkán hársból, újabban rafiából, de kerülhet a csapó végére kutya, vagy macskabörböl vágott vékony szíj is.


Alföldi pillangós karikás


Felföldi sallangos karikás

Ha eddig kész az ostor, a fonás felsö végén is levágják a kilógó kötelet, és a szíjba belevarrják a nyers marhabörböl készült nyaklót.


Pillangók elhelyezése az ostorszíjon

A végleges eldolgozáshoz díszítéseket használnak. A nyakló tövét és a bevarrásának a helyét pillangókkal, vagy sallangokkal takarják el, a fonás és a csapó találkozásához ciromhasiból kötnek ún. lezáró gombot. Ha vendégnyak is kerül a karikásra, az is a fonáshoz hasonlóan pillangózott, vagy sallanggal díszített. Az így elkészített ostort elöre vagy hátra forgatják, csergetnek, kongatnak vele. Általában a suhogó, vagy a kisebb, nagyobbára gyermek ostor pattogását nevezik csergetésnek. Az ostor szabad mozgásának járás a neve. Jó járású az az ostor, amelyiknek a nyele és fonása arányos. kelléke, hogy a fonás - a nyél súlyához viszonyítva - ne legyen túl nehéz, sem a töcsapó nagyon rövid. Kongatni lehet elöre, vagy hátra, aszerint, hogy az atyafi az ostor elöre, vagy hátra vágja ki. A kongatásnak is megvan a maga fortélya.